Az álmokkal az a baj,
hogy az ember akkor tudja meg, hogy álmodott mikor felébredt. Mikor már
mindennek vége.
A levegő hideg volt, a talaj nedves és a falak sötétek.
Trikóm könnyű lyukas anyagán simán átcsúszott a hűvös fuvallat és abban a
szempillantásban a bőrömbe mart. Megint ugyan az a folyosó és érzés. Torkom
összeszorult, szememben a könny összegyűlt és csepp formában folyt végig
kétségbeesett arcomon. Nyirkos kezeimet felvezettem a karjaimon és elindultam.
Talpam minden egyes lépésnél cuppant, a szívem hevesen vert és a félelem
átjárta az egész
- Csak nem félsz? – hallottam egy ördögi férfihangot a hátam
mögött. Ijedtemben a szívem még hevesebben kezdett dobogni. Lassan megfordultam
és megpróbáltam kivenni a félhomályból az arcát, de sajnos csak a száját láttam,
amin egy szájkosár szerű maszk volt. Ruhája véres volt és kezében egy balta
volt, amit erősen fogott és húzta a földön. Ahogy közeledett a baltafejének
éles csikorgása és bakancsa lépteinek jellegzetes hangja egyre fülsüketítőbb
lett. Hirtelen nem tudtam mitévő legyek így hátrálni kezdtem majd gyors iramban
elkezdtem szaladni. A hajam kócosan szállt a levegőben arcomat csípte a levegő.
Nem tudtam mi tévő legyek. A folyosó végén egy kislány ült törökülésben és
rajzolgatott. Tiszta kék ruhája volt egy zöld masnival a derekán. Fekete hajzuhataga
lágyan omlott kis vállaira. Lassítottam a tempómon és megpróbáltam halkan
közeledni felé.
- Szia. – pillantott fel és látszólag nyugodt volt.
Gesztenye barna szemei érdekes módon látszottak, amit nem értettem, mert az
előbb még félhomály volt.
- Szia. – köszöntem vissza elcsuklott hangon.
- Megöl. – mosolygott majd felállt a rajzlapoktól.
- Tessék? – néztem rá értetlenül.
- Téged akar. – lépett közelebb hozzám. Épp mondani akartam
valamit mikor megint hallottam azt a hangot. Közeledett. – Gyere. – fogta meg a
kislány a kezem és behúzott egy sötét terembe. Apró kezeivel a lámpakapcsoló
keresésre indult, amit természetesen meg is talált és amint a fények
felgyulladtak a szemem elé tárult a szoba tartalma.
- Mi-mit akar tőlem? – kérdeztem reszketve. – És ez mi? –
mutattam egy átlátszó üveg dobozra miben egy csomó végtag volt, amik suttogtak.
- Téged akar. – nézett rám a kislány majd elém állt. – A fiatalságod
kell neki. A gyönyörű végtagjaid. – húzta végig hideg mancsát libabőrös
kezeimen. Nem bírtam tovább. Elrántottam és háttrébb léptem.
- Miért akarja? – minden elhomályosult a könnyek miatt. A
lány nem válaszolt csak kacagni kezdett. – MIÉRT AKARJA, VÁLASZOLJ MÁR AZ
ISTENIT! – üvöltöttem majd eltakartam kezeimmel a számat. – Válaszolj, kérlek. –
térdeltem le elé.
- Nem szabad. – tette csöpp kezeit csontos vállaimra.
- Mit nem szabad? – néztem a szemeibe. Óvatosan megemelte a
jobb karját és a mutatóujjával a hátam mögé bökött. Nem volt merszem
megfordulni. Tudtam, hogy rossz fog jönni. Láttam már több ezer horror filmet
tudom, mi következik ilyenkor. – Selma ébredj. Kérlek, kellj föl. – mondogattam
magamban. Hisz én álmodok. Akkor nem nekem kéne uralnom mindent?
- Fordulj meg! – parancsolt rám egy erős férfias hang.
- Nem! – motyogtam.
- Akkor jön a meglepetés. – nevetett mire én sikítani
kezdtem csukott szemmel.
….
-
Selma! Selma ébredj! – rángatott meg valaki. Félve
kinyitottam a szemeimet. – Édesem jól vagy? – kérdezte anya. Lassan felültem
majd körbe néztem. Se folyosó, se kislány se üvegdoboz.
-
Elment. – suttogtam.
-
Selma kincsem ki ment el?
-
A halál…
